Ledöbbent szeretett felesége halála miatt, Lilith, Dr. Julian Vance kézműves Eisen, hibátlan és végtelenül engedelmes szexbaba, egy tökéletes héj, amelyet egy furcsa és kétségbeesett cél megvalósítására terveztek.
Lilith lelke széttöredezett a multiverzumban. Eisen célja, hogy levadászja ezeket a töredékeket, a végtelen valóságokba merülni, testekben lakni – a legtisztább papnőtől a legravaszabb kémig –, hogy egyetlen létfontosságú elemet elfoglaljanak egy adott lélektől: egy erős, bódító Soul-Echo a tiszta, testi szerelem.
De a sors kegyetlen iróniák szövője. Eisen hamarosan felfedez minden férfit, akit követelnie kell – a birtokló kalózkapitánytól és a parancsoló császártól, a titkolózó Vámpír Úrnak – mindegyiknek ugyanaz az arca. Juliáné.
Ahogy felemészti a tiltott érintés és a kétségbeesett szenvedély végtelen körforgása, Eisen már nem csak egy szexbaba. Minden csók, minden csúcspontja, az odaadás minden egyes ellopott töredéke új tudatot épít fel üres magjában. Megtanulja, hogyan szeresse azt a férfit, akinek a szívét el kell lopnia, és a vágy a sajátjává válik.
Küldetése a múlt feltámasztása. De mi történik akkor, ha a vágy tökéletes edénye lelket nyer, és a szolgálatra tervezett test felfedezi saját tiltott éhségeit?
Az élvezet adóssága végtelen. És az utazás még csak most kezdődött.
Egy addiktív, magaskoncepciójú erotikus fantázia, ahol a kötelesség és a vágy közötti határvonal erőszakosan törlődik, és egy szerelem végtelen világokon keresztül tör össze.
Világ I: Visszhang a Ködtörőn
A hódítás abszolút volt. De a győztes volt a fogoly.
Eisen, a rafinált Lady Clara Valois bőrében, Silas „Storm” kapitány brutális kezébe került.
Látta, hogy egy díjat le kell törni. Látta, hogy be kell követelni a tartozást.
A kalóz kabinjának határában, a harc nem a húsért folyt, hanem tekintélyért. Silas nyersen parancsolta a testének, birtokló hő; Clara szenvedélyét a hidegrázással találta szembe, arisztokratikus dac. A lány a végső áldozatot követelte: identitásának abszolút megsemmisítését, a hajóját, és határtalan szabadsága.
Hogy elnyerje a tiszteletét, a hódítónak hódítottnak kellett lennie.
Feladta birodalmát egyetlen parancsára. Elvette a lelkét és eltűnt.
1. A fogoly és a korzár
A sós tengeri szél, szélvihar ütötte meg, a fedélzethez kalapálva Ködtörő. A kapitány kabinjában, mélyen Clara testében, Eisen egy sarokban húzódott. Ujjai idegesen markolták a ruha bársony szegélyét – az egykori lakó maradványát, az egerektől rettegő elkényeztetett nemesasszony. Még, a mellkasában dobogó szív hideg volt, A kemény mag kizárólag a „Soul Echo összegyűjtésére” programozott. A célpontja: Silas kapitány „Vihar,” akiből ki kell húznia egy töredéket a tiszta, zsigeri, Lilithnek szánt birtokló szerelem.
Az ajtó nyögéssel kitárult. Silas bekukkantott. Fekete kabátja szegélyén csöpögött az eső, és a derekán lévő kutyát még mindig a királyi haditengerészet vére szennyezte. Masszív kerete majdnem elzárta az ajtót. A tekintete, amikor észrevette őt a homályban, tartotta a kalóz értékelését egy elfoglalt nyereményről, de ahogy közeledett, lépései megmagyarázhatatlanul ellágyultak, mintha félne valami törékeny megijeszteni.
„Bújócskázás, kis madár?– Lehajolt, ujjai az állát markolták. A hüvelykujján lévő bőrkeményedés a lány puha bőréhez kapart, a nyomás elég erős ahhoz, hogy összeránduljon, hangja mégis egy óvatlan volt, gúnyos könnyedség. – Nem eszlek meg, hacsak nem kérsz.
Eisen felnézett, találkozik mélyen ülő szemeivel. Az arca ugyanolyan volt, mint Juliané, mégis a vad, a tekintetében égő szelídíthetetlen dominancia olyasvalami volt, amivel a megszállott tudós soha nem rendelkezett. Elfojtott egy furcsaságot, ismeretlen lökés és, hajlik az edény kialakult karakterére, – beszélt a félelem remegésével: – Kapitány… meg vagyok ijedve.
A szavak úgy ütötték meg Silast, mint egy horog, halk nevetést kiváltva. Elengedte, megfordulva, hogy nehézkesen üljön a prémekkel telerakott ágyon, durva ujjai széttépték gallérja gombjait, felfedve nyakának határozott izomzatát és egy friss, síró seb. „Gyere ide,– parancsolta, a tekintély abszolút, mégis nélkülözte a legénységével szemben alkalmazott kemény megvetést.
Eisen, a kis orvosi készletet cipelve, megmozdult és letérdelt a lábaihoz. Ahogy kibontotta a véres kötést, ujjai szándékosan időztek, időnként legelészi meleg bőrét. Abban a pillanatban, amikor az alkohol rácsapott a nyers húsra, Silas teste megfeszült, de nem csattant fel. Helyette, lesütött szempilláira bámult, torka remegett. „Egy nemesasszony tudja, hogyan kell ezt csinálni?”
„Az otthoni lovam hajlamos volt a sérülésekre; tanultam egy kicsit,” Vasdal, ujjai már a válla és a nyaka feszes vonalait kutatják. Érezte, ahogy Silas lélegzete elmélyül, a tekintete mint a tűz, a feje búbjára összpontosított, azzal fenyegetőzött, hogy átégeti a tettetését.
2. A hús adóssága
Hirtelen, Silas megragadta a csuklóját, és hevesen az ölébe rántotta. – zihálta Vas, arcát a mellkasába nyomva találta, az agresszíven férfias alkoholkeverék belélegzése, izzad, és a tengeri levegő. „Játszod,– mormolta a füléhez, hangja mágneses és veszélyes, hüvelykujjával a lány belső csuklójának finom pulzuspontját követte. – Ezzel a kicsinyes okossággal megcsaltam, hmm?”
Eisen nem tagadta. Felemelte a karját, hogy körbejárja a nyakát, ujjai enyhén végigfutották a tarkóján lévő kósza szőrszálakat, hangja olvadó, mint a méz. – A kapitány kíván engem?? De én nemesasszony vagyok. Ha a kapitány elvisz, nem félsz attól, hogy a Királyi Haditengerészet üldözni fogja a Ködtörő a föld végére?”
„A Királyi Haditengerészet?– gúnyolódott Silas, majd egy csókkal elhallgattatta. Tengerrel sózott és rummal erős volt, túlnyomóan domináns, mégis épp elég gyengéd teret hagyva a lélegzethez – irányított vadság, mintha attól tartana, hogy megsérti a nyereményét. Eisen lehunyta a szemét, engedve a kezével, hogy leseperje a derekát, ujjai szakszerűen elengedik szoknyája szatén szalagját. A bársony leesett, feltárva a halvány gyertyafényben halványan csillogó sápadt bőrt.
Felemelte, a bundákra helyezve, majd lenyomta a súlyát. Elkeményedett kezei a lány testén mozogtak, minden érintés leforr, utat követve a derekától a gerincéig, remegést kiváltva. Eisen regisztrálta kétségbeesett éhségét és, ami még fontosabb, érezte az ájulást, erősítő jel a magjából – a Lélekvisszhang aktiválódott, megszilárdul az érintése alatt.
Választ kezdeményezett, ujjai a férfi sötét hajába gabalyodtak, ahogy a nevét a fülébe súgta: „Silas…”
A név leállította a mozdulatait. Lenézett rá, a zavar röpke árnyéka a szemében, mintha egy elfeledett emléket pillantana meg az arcán. De a habozás pillanatát azonnal elfojtotta a nyers vágy hulláma. Csókokkal borította el a kulcscsontját, megjelölve a bőrét, a hangja rekedt: – Emlékezz erre: Az enyém vagy."
Az éjszaka elmélyült. A kabint csak a nehéz lélegzetek ritmikus összekapcsolódása és a bőr lágy súrlódása töltötte meg a szőrmén.. Az abszolút fizikai megadás kínjában, Eisen érezte, hogy a meleg energia hulláma elárasztja magját – a Lélek visszhangját, amit keresett, tiszta, forró, átitatva Silas egyedülálló vadságával és birtoklási készségével. Halványan lüktetett, letelepedett lelke tárházának mélyén.
3. A szabadság ára
Amikor Silas végre elhelyezkedett, a fejét a lány nyaka ívébe temette, légzése lassú és mély, a dereka köré szorított nehéz kar nyugtalanítóan valóságosnak tűnt. A lány gerincén nyugvó tenyere igazi melegségforrás volt, olyan érzés, amitől megfázott, programozott mag dadogás. Tudta, hogy mennie kell. Az Echo biztosított volt. Bármely további pillanat csak a rossz fajta kötözést ápolná.
Ahogy másnap reggel a napfény bevágta a lőrést, Silas szokásos agressziója enyhült. Szinte engedelmesnek tűnt, hosszú szempillái halvány árnyékokat vetettek. Eisen figyelte, ujjai tétlenül követték az arccsontját.
Silas megmozdult, a karja ösztönösen megfeszül, közelebb húzva őt, hangja sűrű volt az álomtól: – Aludj még egy kicsit.
Eisen magja összeszorult. A pánik adatvezérelt: A küldetésnek be kell fejeződnie. Túl magas a kötődési kockázat. Finoman megpróbálta kiszabadítani a férfi karját, készül felkelni, de Silas szeme felpattant.
Tekintete még mindig nehéz volt az álomtól, de a csuklójának szorítása azonnali és birtokló volt, hangja szokatlan feszültséggel tarkított: „Hova mész?”
Clara ránézett, képtelen elővarázsolni a szükséges hazugságot – nem arról, hogy vizet hozzon vagy reggelit keressen. Közvetlenjével szemben, birtokló tekintet, az egyetlen őszinte válasz, amit a protokoll utolsó lépése diktált: Teljes hódítás.
„Én megyek a kormányra,– mondta, a hangja tiszta és érzelemmentes, „hogy utasítsa első tisztjét, hogy vitorlázzon a legközelebbi haditengerészeti bázisra, és adja fel a Ködtörő.”
Silas megdermedt. Arckifejezése birtokló lágyságból azonnalivá vált, brutális düh. A férfi rábámult, teljesen elárulta.
„Te alattomos kurva,– köpött, a felismerés érte. – Ezt te tervezted.
– Összeszedtem, amiért jöttem, Kapitány,– válaszolta Eisen, a hangja nyugodt maradt. „Tested abszolút meghódítása csak az előjáték volt. Az igazi visszhang megköveteli a szabadságod teljes lerombolását. Most én vagyok a hódítód. Az adósságodat csak akkor fizetik ki, ha feladod az életedet, a hajód, és a neved."
Egy hirtelen, a hideg energia heves hulláma, Eisen aktiválta az átviteli protokollt. Érezte a lélek visszhangját a magjában rezeg a sikeresekkel, a végső ár tiszta kivonata.
Fellobbant a fény, a tenger illata eltűnt, és Silas árulási ordításának hangja azonnal elnémult.
Silas „Storm” egyedül maradt a bundákon, a keze nem markolt semmit, csak a hideg levegőt, ahol a lány csuklója volt, egy férfi, akit tönkretett az egyetlen nő, aki valóban meghódította.
Conquest Echo: Szerzett.
Az utazás folytatódik……
Egy lélektöredék biztosított, de a szerelemnek ez a sokdimenziós adóssága még csak most kezdődik.
Eisennek tovább kell lépnie a következő birodalomba. A következő világban, egy teljesen más típusú férfival fog szembenézni, amelyiknek a létezése a sötétség és a merev dicsőség évszázadait öleli fel.
Ezúttal, nem lesz a tenger foglya, hanem az áldozati menyasszony egy ősi vérvonalnak. Egy halhatatlan átok súlyát és a nemesség hidegségét hordozza magában, szinte isteni elkülönültséggel bánik vele.
